Viszket a csípés?

Itt a nyár, jönnek a rovarok, pókok, és bizony “elő-előfordul”, hogy meg-megcsípnek bennünket. Legtöbbször talán a szúnyogok. Van erre egy tippünk, egy nagyon egyszerű kezelési eljárás. A legjobb fájdalomcsillapító, amivel valaha találkoztam rovarcsípés témában.

Kenj a csípésre egy csepp olíva olajat, és dörzsöld meg! Kb egy percen belül elmúlasztja a viszketést.

Tavaly nyáron rámarkoltam egy darázsra. Nyilván nem szándékosan, mert hát se neki, se magamnak nem akarnék ilyen szinten ártani. 😀 Az Élet alkalmat adott rá, hogy a szúnyogcsípésen már rengetegszer kipróbált módszert darázscsípésen is teszteljem. Ez az eset még túl kevés ahhoz, hogy nagy következtetésre jussunk, de az biztos, hogy a fájdalom gyorsan elmúlt és másnap már semmi sem látszott a csípésből. Amikor megkérdezték, hogy van, hirtelen meg sem tudtam mutatni, hol volt.

Van egy kis zöld tubusunk (IKEA), belefér kb fél dl olíva olaj. Ezt nyáron mindenhova visszük, és így sokkal egyszerűbb, mint folyton vakarózni. Ha elég pacifista vagy, még hagyhatod is szerencsétlen szúnyogot, hadd igya tele magát, aztán amikor elrepül, rákensz egyet, bedörzsölöd és minden a legnagyobb rendben.

Amúgy sem muszáj mindent agyonütni, ami a természetből felénk repül. Lehet tartani otthon egy “lepke”hálót. Nekünk van egy, amit hat éve Dóri készített egy tollasütő keretből meg fehér függönyanyagból. Amikor látunk bent egy nem kívánatos zümmögőt (légy, bögöly, szúnyog, méh, darázs…), elkapjuk és kivisszük.

Így a gyerekek azt tanulják, hogy a természet a barátunk, akire vigyázunk. Többek közt azért, mert mi is a részei vagyunk. 🙂

Szép nyarat!

Nem eszik a gyerek?

Van olyan, hogy valamit szeretnénk, hogy gyermekünk megegyen, mert hitünk szerint jót tenne neki, de ő még csak meg sem hajlandó kóstolni. Ismerős? 🙂

Rájöttünk, hogy van egy jó kis módszer. Játékká kell tenni számára. Ma egy hirtelen jött ötlettől vezérelve elővettük a karácsonyi mézeskalács formázásához használt formákat. Rénszarvas, medve, csillag, hold és hasonlók. Ez amúgy egy IKEÁs készlet. Sütöttem egy krumplilepényt (recept itt), és Ábel (4 éves) nekiállt szaggatni. Olyan lelkesen végezte, hogy az sem zavarta, hogy megeszi a leeső széleket. Szaggat, szedi, eszi, szaggat, szedi, eszi. Plusz, vacsorára megevett vagy hat állatot (persze csak krumpliból), annyi krumplilepényt elfogyasztva, amennyit előtte összesen nem tudtunk belediktálni.

Egyébként korábban így szerette meg a kígyóuborkát (ott kisebb formákkal dolgoztunk — van autónk, házikónk, cápánk, hogy csak néhányat említsek). De jól működik répával, almaszeletekkel, cukkínivel vagy bármivel. Csak — és ez történt nálunk — a szülő is hajlamos elfelejteni, hogy pár hete vagy hónapja milyen jól bevált már ez a módszer.

Összegezve, csak javasolni tudjuk minden szülőnek: formázzátok a gyerek egészséges ételét mesére, mesésre. 🙂

Ha dalolni vágysz…

Kedves Kispajtásunk!

Ha dalainkat énekelni vágysz otthon a családoddal, és esetleg gitáron vagy zongorán szeretnétek őket játszani, akkor jó hírünk van. Az egyik legnépszerűbb dalunk, az “UFO hasít az égen át” kottája letölthető itt (vagy a weboldal Miegymás menüjében).

További dalok érkeznek, terveink szerint hamarosan. Csak hát ez a digitális kottaírás (-rajzolás) elég macerás dolog, de majd igyekszünk. 🙂

A Napocska a barátunk

Kedves Barátaim, Tudatos Szülők!

Megosztok veletek egy tapasztalatomat itt a nyár elején. A Nap fényével kapcsolatosan a nyugati embereket irgalmatlanul félrevezették. Ne firtassuk, ki és miért, a lényeg, hogy így van. Mondom, mire jöttem rá:

A Nap nem az ellenségünk, hanem a barátunk. Ő tartja életben ezt a bolygót. Komolyan gondolják egyesek, hogy a Nap, amely négy és fél milliárd éve élteti a Földet, hirtelen, az utolsó 50 évben ellenségünkké vált? Be kell sötétíteni, napcszemüveget húzni, naptejet használni, rettegni a Naptól? Hát szerintem nem. Csak ismerni és tisztelni kell őt, illetve körültekintően kell viselkedni vele kapcsolatban. Na persze nem kell, csak célszerű.

Amikor az UV index 4-5 alatt van, akkor egész nyugodtan lehet napon lenni naptej nélkül. Ez a napkelte utáni első négy óra és a napnyugta előtti utolsó négy óra (Magyarországon). Ezt azzal a tapasztalattal támaszottam alá, hogy a most tizenegy éves gyerekemet már sok nyáron vittem rendszeresen strandra ezzel a módszerrel, és egyszer sem kentem be (és nem is égett le!). Vannak már napkelte-napnyugta alkalmazások okostelefonra, használjuk a modern kor értelmes vívmányait!

De egyébként számolni is lehet: június 21. a leghosszabb nap, napkelte kb 5:00, napnyugta kb 20:45. Minden hónapban fél órával jön későbbre a napkelte és korábbra a napnyugta. Ebből némi gyakorlással 5 perc pontosságra lehet becsülni az időpontokat.

Azt tanítom a gyerekeimnek kicsi koruktól, hogy a napocska a barátunk. Ez a kiindulási alap. Amikor nyáron nagyon tűz, a fenti 4-4 órás intervallumokon kívül, akkor pedig azt mondjuk, hogy most az árnyék a barátunk (de a napocska attól még nem ellenségünk!). Így pedig nem kell kenni magunkat mesterséges (és ki tudja, mennyire ártalmas) “faktorokkal”.

Ha muszáj kimenni, és nincs lehetőség árnyékba vonulásra, akkor egy természetes készítményt használunk. Ez két összetevőből áll: 90% olíva olaj, 10% almaecet. Büdös? Kicsit igen. DE: nem égsz le, és barnulsz! Ez azért szerintem mindent visz. Teszteltem magamon a legnagyobb nyári, déli napsütésben. Működik. De ezt nem javaslom senkinek! (Attól, hogy a bőr nem lesz piros, még napszúrást lehet kapni. Szóval egy kalap is jól jöhet. 🙂 Napozás utánra pedig tiszta olíva olaj a legjobb hidratáló, amivel találkoztam.

Egyesek a kókuszzsírra esküsznek, ezzel nincs tapasztalatom, de nem kizárt, hogy pont olyan jó az is. Az illata jobb, azt aláírom. Talán idén azt is tesztelem. 🙂

A nap szükséges a vitalitásunkhoz, egészségünkhöz. Aki napszemüveget hord, megfosztja magát a szemére hulló napsugaraktól, az éltető fénytől. Ugyanezt éri el az is, aki bent kuksol, amikor kint is lehetne a napsütésben. Bezárja magát a sötétségbe! “Mert vakít.” — szokták mondani. Persze, mert nincs hozzászokva a szemed. Kicsit szokni kell, rendszeresen napon lenni. Én kb 10 éve nem hordok napszemüveget, soha. Ha nagyon erős a nap és például vezetek, inkább egy baseball sapkát veszek.

A Nap táplál, szeret, éltet minket! Engedd, hogy feltöltsön, ne álljon közétek napszemüveg, naptej, meg egyéb mesterséges dolgok.

Szép nyarat!

A gyermek egója

Képzeld el, milyen érzés lenne, ha a főnökeid a füled hallatára beszélnék meg az erősségeidet és a gyengéidet? Gondolom, a dicséret jólesne, de milyen lenne ilyet hallani:

  • “Annyit hisztizik, néha kibírhatatlan!”
  • “Annyit szoktunk nevetni, ahogy esik-kel, olyan vicces!”
  • “Nagyon nem megy neki a számolás. Sose lesz jó matekos.”

Pont ugyanígy van vele a gyerek is. A te gyereked is meg az enyém is. Megszületik tiszta lappal, és utána össze kell raknia a teljes képet, hogy mi is történik vele. Ezt azokra az információkra támaszkodva tudja megtenni, amiket a környezete — elsősorban a szülei — adnak neki (mondanak, mutatnak, sugallnak). Nemcsak a világot kell így megértenie, hanem saját magát is. Ki vagyok én? Milyen vagyok én? Mi az én helyem a világban? Szeretnek, nem szeretnek?

Ennek a folyamatnak a következményeképpen alakul ki az elme és az egó. Az elme az úgynevezett értelmi hamis én. Egy szabályozó mechanizmus, amely kialakít sablonokat, hogy adott helyzetekre milyen válaszokat adjon a gyerek. Jobb kézbe a kést, bal kézbe a villát. Te XY vagy. Ne igyál annyit, mert béka nő a hasadban stb.

Az egó pedig az érzelmi hamis én. Azért érzelmi, mert az alapján épül fel, hogy milyen érzéseket keltenek bennünk mások rólunk alkotott véleménnyilvánításai, és azért mert másokhoz viszonyítva láttat bennünket, “jobb vagyok-e mint az osztálytársam vagy rosszabb…” És azért hamis én, mert nyilvánvalóan nem az vagyok, akinek engem a világ tart, még csak nem is olyan, mert az csupán az ő véleményük. Mindenki egyszeri, megismételhetetlen, csodálatos, és valami olyan küldetése van az életben, ami csak rá vár, bármi legyen is az. Mégis, a legtöbb ember azzal azonosítja magát, amit gyerekkorában tanítottak neki. Például:

  • Rossz matekos
  • Én ehhez mindig hülye voltam.
  • Megmondták, nem viszem majd sokra
  • Apám szerint anyám egy k****. A nénikém szerint meg “tiszta anyja ez a gyerek” vagyok.

Nem fokozom. Minden embernek el kell érnie egy bizonyos érettséget, amire rájön, ha egyáltalán valaha megérti, hogy nem azonos a nevével, sem a titulusával, sem a testével, sem azzal a sok címkével, amiket az évek során mások ráaggattak. Főleg gyerekkorában.

Ezért tehát, fontos tudni:

Minden, amit a gyerekednek mondasz, azzal formálod az ő én-képét (egóját). Minden, amit róla a jelenlétében mondasz másoknak, azzal ugyanúgy formálod az ő én-képét.

Sokan gondolják, hogy kell szidni is a gyereket, meg rosszat is mondani róla, nehogy beképzelt legyen. Nos, a beképzeltség már egy olyan elakadás, amit a szülők mintájából tanul a gyerek. Figyelem, ő nem azt tanulja, amit mondasz, hanem ahogy élsz, érzel, viselkedsz, lüktetsz.

Szóval célszerű a gyereket nem kibeszélni a jelenlétében, ha pedig mégis ez van, akkor csak az erősségeit ecsetelni. Így lehet boldog, kiegyensúlyozott és erős felnőtt. A feladat adott. Sok sikert! 🙂