Rólunk

Amikor a húrok közé csapunk, a gyerekek hamar elkapják a fonalat. Elég egy refrén, hogy “Táncolj, mint egy ősember”, és máris együtt ugrálunk, mint sok kis barlanglakó. A lurkók szájtátva hallgatják, hogy “Viszket a háta a T-rexnek”, és csak azért bömböl, mert pici kezeivel nem éri el. Amikor pedig a fényekkel, ködgéppel megtámogatott “UFO hasít az égen át” refrént énekeljük, együtt kémleljük az égen messziről jött barátainkat – beltéri koncerten ugyanúgy, hiszen a gyermeki fantáziának ez nem probléma. 🙂 Kalandozunk az Óperenciás tengeren túlra “Repülő szőnyegen”, visszafelé pedig akár vonnattal “Ziki-zakatolunk”, ha úgy tartja kedvünk. 

Műsorunk egy profi zenei alapokkal megtámogatott, élőzenés, interaktív koncert jellegű program gyerekeknek, ahol bőven van lehetőség mozogni, táncolni, énekelni, nevetni, hangszerrel ismerkedni és új dalokat tanulni.

Tagok:

Laki-Lukács Dóra – animáció, percussion, effektek, hangulat

Galántai Ákos – gitár, ének

Fellépéseket vállalunk Magyarország egész területén. Hívjatok, megyünk!

Dóri, Ákos